Rick Riordan: The Lost Hero (Heroes of Olympus I)

Kiadó: Disney Hyperion (magyarul Könyvmolyképző)
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 557

Jason has a problem.

He doesn’t remember anything before waking up in a bus full of kids on a field trip. Apparently he has a girlfriend named Piper, and a best friend named Leo. They’re all students at a boarding school for “bad kids.” What did Jason do to end up here? And where is here, exactly?

Piper has a secret.

Her father has been missing for three days, ever since she had that terrifying nightmare about his being in trouble. Piper doesn’t understand her dream, or why her boyfriend suddenly doesn’t recognize her. When a freak storm hits during the school trip, unleashing strange creatures and whisking her, Jason, and Leo away to someplace called Camp Half-Blood, she has a feeling she’s going to find out.

Leo has a way with tools.

When he sees his cabin at Camp Half-Blood, filled with power tools and machine parts, he feels right at home. But there’s weird stuff, too—like the curse everyone keeps talking about, and some camper who's gone missing. Weirdest of all, his bunkmates insist that each of them—including Leo—is related to a god. Does this have anything to do with Jason's amnesia, or the fact that Leo keeps seeing ghosts?

Három ​vadonatúj hős. 

Egy eltűnt félisten. 

És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!

(hivatalos fordítás)

Alig hiszem el, hogy végre sikerült befejeznem ezt a könyvet! Szerintem soha nem mondtam még ezt Riordan könyvre - és remélem, nem is fogom -  de jesszusom de hosszú volt. És nem a jó értelemben. Mielőtt még az összes fanatikus rajongó készítené a köveket és bemelegítené a dobókarját, azért szeretném leszögezni, hogy nem utáltam én ezt a könyvet. A legkevésbé sem. De rettenetesen sokáig tartott átrágnom magam rajta, aminek több oka is volt.

Az eseményeket egy kis idővel a manhattani csata után vesszük fel, ám a közelében sem járunk a Félvér tábornak és jól ismert hőseinknek, helyette egy javítósuli kirándulásán szabadul el a pokol - illetve hát csak néhány viharszellem, de akár a pokol is lehetne - és máris három vadiúj főszereplőt sodornak elénk: Pipert, Leot és Jasont. Utóbbi a főszereplőnk, aki mellesleg amnéziás is, és azt se tudja, melyik galaxisban van, azt meg pláne nem, mit kezdjen a helyzettel. Felbukkannak ismerős arcok, például mindjárt bezúg a képbe Annabeth, aki a szőrén-szálán eltűnt Percyt keresi, aztán pedig tovahussanunk a táborba, de azért nem bővelkedünk visszatérő szereplőkben. Pláne miután három bukdácsoló kismadarunkat elrugdossák egy fontos küldetésre.

Forrás: Pinterest

Kezdjük a pozitívumokkal, Leot egész egyszerűen imádtam! Hülyére röhögtem magam rajta, nagyon kellett az ő személyisége ebbe a trióba, hogy ne az állandó dráma menjen, mert ha Piperen és Jasonön múlik, az első 100 oldalon a kardomba dőlök. Persze nem csak a nagy szája miatt bírom a fejét, hanem mert talpraesett és hiába van neki is elég baja érzelmi szinten, próbálja nem másokra kivetíteni és bízik a barátaiban. Meg a sárkányában.

“Jason scratched his head.
"You named him Festus? You know that in Latin, ‘festus’ means ‘happy’? You want us to ride off to save the world on Happy the Dragon?”

Pipert és Jasont már sokkal nehezebben viseltem, különösen az utóbbit, mert Piper egész szépen kikupálódik a könyv végére. Jason viszont... voltak neki is jó pillanatai, de nagyjából minden fontos jelenetet végigalszik (nem képletesen. Tényleg. Rögtön kiüti magát, biztos ami biztos.) Ha ivós játékot rendeztem volna belőle, hogy hányszor ájul el a gyerek a könyv folyamán, tuti ziher, hogy a toxikológián kötök ki. Lássuk be, azért öt könyvnyi Percy Jackson után, Jason kissé gyenge eresztés. Próbáltam elnyomni az agyamban a sivító PERCYTAKAROM hangot olvasás közben, de nem volt könnyű dolgom.

“Please excuse Jason from eternal damnation. He has had amnesia.”

Valószínűleg az sem segített, hogy miután ennyire bő lére van eresztve ez az első rész, a kezdeti káoszból nagyon lassan kezd körvonalazódni, hogy mi az isten folyik itt (pont az, muhaha), és szó mi szó, néha beleuntam a sztoriba. Főleg az elején csak vánszorgunk és senki nem ért semmit, Jason meg csipkerózsit játszik, és PERCYTAKAROM. Khmm. Nem rossz a sztori, csak rettentő csiga, és nincs elég kakaó a szereplőkben, hogy a nyugisabb részeket is lendületessé tegyék. Nem lehet az egészet egyedül szegény Leora hárítani, na. Amúgy ha már fordulatok. Az, hogy ki a big bad annyira fájdalmasan nyilvánvaló, és annyiszor a szájukba rágják, hogy a végén már én téptem a hajamat, hogy NEM HISZEM EL, HOGY MÉG MINDIG NEM ESIK LE, TE GYÖKÉR. Mindezt úgy, hogy Piper folyamatosan büfizi fel a mitológiai sztorikat, de ez bezzeg egyszer se jut az eszébe. Tejóég. Tejóföld!!!

Mindennek ellenére azért tagadhatatlan, hogy voltak nagyon is élvezetes részei is ennek a könyvnek, Leo Valdez királyságán túlmenően is. Thália ismét felbukkant és brillírozott, főleg amikor Hérának szólogatott be, konkrétan fetrengtem rajta. Aztán Hedge edző se volt semmi, és egyébként itt valahogy az istenek, akik megjelentek is szimpatikusabbak voltak, különösen Aphrodité és Héphaisztosz. A végére pedig a cselekmény is összeszedte magát, és a vége nyilvánvalóvá tette, hogy mindez tényleg csak kezdet, így reménykedem benne, hogy a folytatás ennél már sokkal lendületesebb lesz, na meg persze kedvenc félistenünk is előkerül most már, mert PERCYTAKAROM!

Értékelés: 3.5/5

Alexandra Christo - To Kill a Kingdom

Kiadó: Hot Key Books
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 358

Princess Lira is siren royalty and the most lethal of them all. With the hearts of seventeen princes in her collection, she is revered across the sea. Until a twist of fate forces her to kill one of her own. To punish her daughter, the Sea Queen transforms Lira into the one thing they loathe most—a human. Robbed of her song, Lira has until the winter solstice to deliver Prince Elian’s heart to the Sea Queen or remain a human forever.

The ocean is the only place Prince Elian calls home, even though he is heir to the most powerful kingdom in the world. Hunting sirens is more than an unsavory hobby—it’s his calling. When he rescues a drowning woman in the ocean, she’s more than what she appears. She promises to help him find the key to destroying all of sirenkind for good—But can he trust her? And just how many deals will Elian have to barter to eliminate mankind’s greatest enemy?

Ez most annyira jól esett! Mikor máskor olvassunk sellőkről, ha nem a legnagyobb hőségben? Már akkor kinéztem ezt a könyvet magamnak, amikor elkezdett feltünedezni, mint várt megjelenés, és miután jöttek az áradozó értékelések, nem bírtam a kíváncsiságommal tovább. Nem túl sok sellős könyvet olvastam annak ellenére, hogy nagyon szeretem a tengeren játszódó sztorikat és ezeket a mitikus lényeket is, főleg, ha a vérszomjasabb fajtából valók. Nincs gond a H2O-féle cuki hableányokkal sem, de mindig jobban vonzott a mítosz kevésbé habos-babos oldala.

Végre megkaptam, amire vágytam, ugyanis a To Kill a Kingdom beváltotta minden hozzá fűzött reményemet! Kicsit sötét volt, kicsit creepy helyenként, de mégis nagyon tündérmesés. Mindehhez pedig hozzájöttek a remek karakterek, és te jó ég, azok a párbeszédek!!!

“You are a little heartless today, aren't you?"

"Never," I say. "There are seventeen under my bed.”

Az alapsztori szerint Lira az egyik legvérszomjasabb szirén, a királynő örököse, és a hercegek átka, ugyanis ő csakis királyi sarjakra vadászik, évente egyet ragad el: minden születésnapjára egy szívet. Azonban amikor elkíséri az unokatestvérét az első vadászatára, nem tud ellenállni a kísértésnek és megszegi a szabályokat: megöl még egy herceget. A királynő büntetésből emberré változtatja, és ki más is halászná ki Lirát a tengerből, mint a híres szirénvadász herceg, Elian és legénysége.

Általában elmondható rólam, hogy nem rajongok a hercegekért. Idegesítőek, hisztisek, többet picsognak, mint egy plázacica, és azt hiszik, a nap csak az ő kedvükért megy le nyugaton. Eliant viszont imádtam! Benne is megvolt a tendencia, hogy sajnáltassa magát, de nem olyan mértékben, hogy attól lekaparjam magam, és mindezek mellé meglepően talpraesett és realista volt.

“Technically, I’m a murderer, but I like to think that’s one of my better qualities.” 

Lira szintén kedvenc lett, bár folyton Lyrának néztem a nevét és úgy ejtettem a fejemben. Túl sok volt a Pullman könyvekből idén, azt hiszem. Ugyan az ő haja is vörös, drága szirénhercegnőnk azért néhány fokkal veszélyesebb ellenfél, mint Ariel. Lira szinte elveszti minden fizikai fölényét, amit a vízben magáénak tudhat abban a pillanatban, hogy a királynő emberré változtatja, de ennek ellenére közel sem nevezném tehetetlennek. Tetszett, hogy emberbőrben sem veszítette el azt a vadságot, amilyen ívet leírt a karaktere, ahogy megtanult beilleszkedni az emberek közé, és megkérdőjelezte a saját kultúráját is közben.

Forrás: Pinterest

Imádtam olvasni, ahogy ezek ketten kerülgették egymást! Annyira jól kijött, hogy mennyire hasonlítanak a különbségeik ellenére is, hogy emberükre találtak a másikban. Tetszett, hogy egyiküknek sem voltak illúziói a saját egyéniségükről: pontosan tudták, hogy nem éppen feddhetetlen jellemek. Fantasztikusan működött a kémia, egyszerre akartam rájuk üvölteni, hogy vegyék már észre magukat, és élveztem a várakozást, ahogy apránként elkezdtek megbízni a másikban. Itt már csak hab volt a tortán, hogy az olvasó mindvégig tudja, Lira arra készül, hogy elárulja Eliant és mindenki mást.

“I reach out my hand to pull her up, and the look Lira gives me is nothing short of poisonous.
“Do you want me to chop it off?” she asks.
I keep my hand hovering in the space between us.
“Not particularly.”
“Then get it out of my face.”

A világfelépítés nem nagy szám, annak ellenére, hogy egy elképzelt világban vagyunk és több országot is érintünk. Minden királyságnak megvan a maga mágiája és kultúrája, de ezekbe csak felületesen nyerünk betekintést, és őszintén, nincs is szükség többre. A történet fókusza nem túl nagy, de remekül működik: azt a klasszikus tündérmesés vibe-ot kapjuk, és a cselekmény is ennek van alárendelve.

A nyár egyik legnagyobb kellemes meglepetése volt számomra ez a könyv! Egyik szemem sír, a másik nevet, hogy csak egyrészes és nincs folytatása, mert bár kerek egész történetet kapunk, ami nem igényli a második részt, sajnáltam, hogy a végére értem, mert annyira jó volt belemerülni, hogy olvastam volna még. Aki szereti az old school tündérmesés hangulatot és a morálisan kissé szürke karaktereket, annak bátran merem ajánlani ezt a könyvet, nem fog csalódást okozni!