Kerstin Gier: Az álmok első könyve

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 326

Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. 

Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak!

Főleg manapság vége-hossza nincs az elsődlegesen tizenéves lányokat megcélozó YA irodalomnak, de ameddig maga a YA korosztály besorolás rengeteg mindent lefed, maguk a lányregények már egy jóval szűkebb kategóriát jelölnek, és sajnos kevés köztük a számomra élvezhető. Normál esetben 70/30 arányban csak a szememet bírom forgatni, és egyáltalán nem tudom élvezni ezeket a könyveket. Ez egyáltalán nem azért van, mert kiöregedtem volna a műfajból - ugyanilyen gyakorisággal és anyám tanúsíthatja, ugyanilyen átéléssel tudtam forgatni a szememet 14 évesen is - hanem mert némelyik annyira... banális. De komolyan. Ilyen facepalm szinten. Rendesen fáj olvasni. Azonban szerencsére Kerstin Gier könyveinél ilyen probléma még sosem merült fel! Már az Időtlen szerelem trilógiát is imádtam, és bár kicsit vonakodtam a Silbertől, tartva a csalódástól, erre semmi okom nem volt! Pontosan egy ilyen típusú könyvre volt most szükségem! Cuki, vicces, könnyed, de azért már egy kicsit őszies halloween hangulatú. És nem melodramatikus, ami mindig plusz pont.

Egyetlen negatívumot tudok felhozni, és az nem is igazán a könyv hibája, hanem a fordításé. Na most, nem akarok senkit megtéveszteni, a fordítás alapvetően kiemelkedően jó. Viszont. Szabályosan fájt a szememnek, amikor olyanokat láttam leírva, hogy grépfrút, szkájp, meg csatni. Utóbbin el is kellett gondolkodnom, hogy mi az ideges jóistenem lehet, mert úgy gondoltam, három Angliában töltött év után csak kiismerem magam a helyi fogásokat illetően. Aztán bevillant: chutney. (Ami egyébként egy ilyen marinált kocsonyás cucc, hasonlít a lekvárhoz és a legváratlanabb zöldségekből jut eszükbe ilyet készíteni, pl. uborka) Igen, nekem is fájt. De azt, hogy dinner bezzeg benne lehetett hagyni. Nyilván a vacsora nem volt elég extra a szkájp mellett. Ezeket így muszáj volt? Csak mert fizikai fájdalmat okoztak.

Ami viszont a regény többi részét illeti, szerintem sokat elmond róla, ha elárulom, a fentebb említett problémakör sem tudott abban megakadályozni, hogy új kedvencet avassak!

Világfelépítésből nem kapunk sokat, de amit igen, az hatásos és érdekes. Ez az álomban mászkálós alapötlet inkább az egyszerű de nagyszerű alapelvet követi, azaz nincs sok magyarázni való. Az olvasónak legalábbis sokkal hamarabb leesik, hogy mire megy ki a játék, mint Livnek, így főleg az elején, elég volt  egy kis időnk hátradőlve figyelni, ahogy próbál rájönni, mi az, ami bűzlik az entlebuchi bioszféra sajton kívül. Talán el is untam volna magam, ha a rejtély része itt véget ér, de bőven volt még mit kideríteni, így a könyv nem csak aranyos volt és könnyen olvasható, de tényleg megragadta a figyelmemet is. Nem csoda, hogy pár nap alatt végeztem vele annak ellenére, hogy még mindig próbálok kimászni az egész nyáron át tartó olvasási válságomból.

Az alapsztori hasonlóan nincsen túlbonyolítva, és használ bőven kliséket, de mindezt ügyesen teszi, ezért még csak fel se merült bennem, hogy zavarjon, hogy már megint az új iskolában a menő gyerekek titkos társaságával játszadozunk, és természetesen mind szőke, magas és jóképű. A fő oka annak, hogy egy klisé se zavart egy cseppet sem pedig az volt, hogy a könyv képes volt saját magán nevetni. Ami... egy elég morbid képet fest, ha épp vizuális a fantáziád, de amire ki akarok lyukadni, az az, hogy Kerstin Giernek fantasztikus humorérzéke van, és pontosan érzi, mikor kell lazítani a hangulaton és éreztetni, hogy a karakterek sem veszik magukat annyira véresen komolyan.

– Hát, mondjuk úgy… halloween volt, és London egész északi részén elment az áram, ezért a halloween partinak korábban lett vége. Mi teljesen fel voltunk pörögve, szerelmesek voltunk, és készen álltunk arra, hogy valami őrültséget csináljunk.
– Te voltál szerelmes – helyesbített Henry. – Mi többiek egyszerűen csak be voltunk rúgva.

Az E/1 elbeszélőmód miatt mindezt első kézből tapasztalhattuk. Liv Silber az egyik legszórakoztatóbb főhősnő, akihez mostanában szerencsém volt. Vicces, kissé szarkasztikus, és olyan üdítő módon normális. Ugyanez a helyzet a húgával, Miával is, akit szintén bírtam annak ellenére, hogy a tizenpár éves mellékszereplőket ritkán tudják elviselhetőre alkotni az írók, valami rejtélyes okból kifolyólag, így szinte mindig az agyamra mennek.

Az ügyeletes Backstreet Boys társaság is egész rendben volt, a fiúk közül főleg Graysont kedveltem meg, mert egyszerűen olyan aranyos volt, ahogy próbált vigyázni Livre, aki következetesen fittyet hányt minden figyelmeztetésére, illetve Henry is abszolút szerethető volt a maga fura módján. Különösen tetszett az, hogy bár megintcsak a suli legszívdöglesztőbb kis klikkjére koncentráltunk, és itt lebbent a szőke haj, meg ott feszült a kockahas, Henry nem volt tipikus Ken barbie. Kicsit fura, kicsit nerdy, de azért mégiscsak rendes gyerek.  Livvel eszméletlen aranyosak voltak, ezt még az én cinikus fekete lelkem is kész elismerni.

A felnőtt szereplők közül egyértelműen a dadus, Lottie volt a kedvencem, különösen a fogdokival való bimbózó kapcsolata volt elképesztően vicces. Az anyukát már sokkal kevésbé zártam a szívembe. Persze néha ő is vicces volt, ahogy mindenki más, de amilyen szinten tojt a gyerekei fejére, azt egy kissé túlzásnak éreztem. Viszont az tetszett, ahogy Ernest karakterét alakította az írónő, az elején való feltűnéséből teljesen másra számítottam, mint ami aztán lett belőle, szóval sikerült - ebben a tekintetben is - kellemesen meglepődnöm. Egyébként ez igaz az egész könyvre: egy nagy kellemes meglepetés, és pontosan az, amire szükségem volt.

Összességében csak bátorítani tudok mindenkit arra, hogy elkezdje ezt a könyvecskét, mert igazán remek időtöltés, és garantáltan feldobja majd a hangulatot! Véleményem szerint tizennégy évesen éppen annyira lehet élvezni, mint huszonnégy és harmincnégy évesen, így tényleg minden nőnek és lánynak jó választás lehet egy álmos őszi délutánra. Vidám, szórakoztató, hangulatos, és nagyon - nagyon vicces. Aranyos anélkül, hogy szirupos lenne. Tényleg csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5/5