Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Kiadó: Ventus Libro
Oldalszám: 300

Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története. 

Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni. 

Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is. 

Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.

***

A könyvet köszönöm szépen a Kossuth kiadónak!

Már a borítójáról sejteni lehetett, hogy ez a könyvecske tökéletes választás lesz a nyári napokra, amikor valami lazára vágyik az ember lánya az egész évi diliház után. Igazából mondhatjuk, hogy azt is kaptam, amire számítottam: Stephanie Tromly regénye az első oldalaktól olvastatta magát és jókat kuncogtam a poénokon.

A történet maga nem túlságosan bonyolult, jellegzetes kisvárosi feeling, új suli, meg egy fura gyerek, Digbyről meg eleinte nehéz eldönteni, hogy egy fiatal Sherlock Holmes szintű zseni, vagy hobbi stalker, de röhejes helyzetekből nincs hiány, ami határozottan feldobja a hangulatot - lásd: csirkejelmez.  

Kissé klisésnek is tűnt a szitu elsőre, de Tromly jól bánik a jól megszokott "új lány a városban" sémával, és külön üdítő volt, hogy bár a lányos ábrándozás megvolt a szokásos focista álompasi felé, a kémia a különc gyerekkel működött. Remekül elszórakoztam Zoé és Digby szerencsétlenkedésein, meg ahogy Digby sose bírta ki, hogy ne szóljon be, amikor Zoé láthatóan elmerült a rózsaszín ködben, ami a tinilányok sajátja, főleg a YA regények világában. Az már csak hab volt a tortán, hogy Digby és Henry ráadásul barátok, a maguk fura módján. (Főleg Digby fura módján, ő ugyanis nem komplett.)

    – Digby!     Mindketten összerezzentünk. Henry lépett elő egy bokor mögül, izzadtan, zihálva.     – Á, hellóóó… Henry, nem tudtam, hogy te is jössz – mondta Digby.     – Dehogynem tudtad, azért próbáltál elgázolni a Chestnut utcában – mondta Henry.     – Ó, sajnálom. Nem tudtam, hogy te vagy az – mondta Digby.     – Hallottam, ahogy röhögsz az autóban, tesó.

Zoé egyébként szintén szerethető volt, mint főhősnő. Nem volt az a nyavalygós fajta, sem különösebben nehézfejű, és egyfajta száraz humorral kezelte a felmerülő eszement szitukat, ami nagyon szimpatikussá tette számomra. Ilyen lehetett Steph Plum tizenévesen. Digbyt viszont egyszerűen imádtam, pedig a való életben tuti képtelenség lenne tíz percnél tovább elviselni úgy, hogy közben nem próbálod megölni vagy őt, vagy magadat. 

Ami viszont érdekes volt, hogy főleg Digbynél, néhol váratlanul komolyra fordult a könyv hangulata. Nem sokáig, épp csak pár pillanatra, hogy azért érzékeltesse, itt bizony valós problémák is meghúzódnak a háttérben, nem csak egy sitcomot nézünk, ahol semmi igazán rossz dolog nem történhet, csak néhány ember egymás agyára megy és repkednek a poénok. 

Zoénál úgyszintén, főleg a válás kapcsán, ami miatt elköltöztek New Yorkból. Az írónőnek sikerült úgy megfognia a témát, hogy nagyrészt szórakoztatónak hasson, de itt-ott elővillantak az igazi problémák a cukormázas felszín alól. Ettől a vicces részek nem voltak kevésbé viccesek, a könyv nem vált komorrá, vagy túlontúl drámaivá. Inkább csak adott egy kis mélységet a sztorinak, ami pedig kifejezetten jót tett neki, főként, hogy a végét tekintve, lesz itt még mit várni!

Annak ellenére, hogy mennyit téptem itt a számat három fő karakterünkről, egyáltalán nem nevezném ezt a könyvet romantikusnak. A lehetősége ott van, talán majd a további részekben egy szerelmi szálnak, de itt inkább csak egyfajta felvezetést kapunk, hogy ki kivel van. Különösen a vége sejteti a kibontakozni készülő átívelő szálat, de ezt nem fogom lelőni nektek, inkább olvassátok el, ha kíváncsiak vagytok.

Értékelés: 4/5

Kedvenc karakter: Digby

Kedvenc jelenet: az emlegetett csirkejelmezes attrakció mindenképp toplistás