2016. január 30., szombat

Random szavak booktag

Szép jó napot mindenkinek!

Elhussanóban van már a január is, bár ez egészen hihetetlennek tűnik, hiszen még csak most volt karácsony. A vizsgaidőszaknak vége, hála a magasságosnak, így végre én is visszatérek az élők sorába - lassan, de biztosan.
Zsebi, a Maybe I'm a bookworm bloggerinája még ezer éve kihívott, hogy csináljam meg ezt a taget, de egészen eddig nem jutottam odáig. Meg persze azok, akiket megkérdeztem - részben Prológus tagok, akik viccesnek gondolták, ha agyon szívathatnak, részben a kihívás szelleméhez méltóan random emberek, akikkel összefutottam - igen fura szavakkal jöttek elő. Előbbi delikvenseken hasonló stílusban tervezek bosszút állni ördögi kacaj.
 A booktag lényege, mint azt a címéből is kitalálhattátok, hogy vagy bloggerektől, vagy random emberektől körülötted szavakat kérünk és ahhoz társítunk egy könyvet valami "szabály" alapján.
Úgyhogy lássunk is neki!

Zsebi volt a kihívó, így tőle máris három szót kaptam, mert nem bírta magát lelőni.

1. Badass - tiszta sor, egy badass karakter

Sok ilyen van, de nálam a kategória legjobbja egyértelműen Kate Daniels (na és persze Curran). Vicces, vakmerő, erős... említettem már, hogy vicces? És a sorozat előrehaladtával az egész jobb és jobb lesz. A hetedik részt ma reggel fejeztem be, és mit ne mondjak... erősen popsira ültetett. De erről majd később bővebben, bejegyzés-formátumban mesélek nektek.

2. Nőspiráló - egy nőket az ujjai köré csavaró Casanova

Az első, aki eszembe jutott, az Bones, Jeaniene Frost Night Huntress sorozatából, aminek első öt része meg is jelent magyarul, a maradék kettőre még várni kell. Természetesen én nem bírtam, így már befejeztem a sorozatot angolul, és meg is gyászoltam a végét annak rendje és módja szerint. Mindenesetre Bonest aztán nem kell félteni a hölgyek körül, elég nagy a gyakorlata, pláne hogy a 18. századi Angliában, bordélyházban nőtt fel. Határozottan nőspiráló alapanyag. ;)

3. Kretén - egy karakter, aki tök sötét

Nos, ebből is akad pár, nem igaz? Még toplistát is csináltam belőle, Top 10 életképtelen karakter címen, ami bár nem teljesen ugyanaz, mint a sötétség, de azért van bőven átfedés a kettő között. Viszont most inkább olyasvalakit említenék, aki nem szerepelt a listán. Ez pedig nem más, mint Virág az SZJG-ből. Néhol ugyan aranyos volt, de legtöbbször inkább idegesítő. Máig rejtély számomra, hogy érettségizett le.

4. Terítő - valaki, akivel szívesen ülnék le egy asztalhoz beszélgetni

Uszáma, a Könyvspirációk bloggere aztán rendesen feladta nekem a leckét. Napokig törtem a fejem, hogy mégis mit kezdjek a terítő szóval - ötletem sincs, egyáltalán, hogy jutott eszébe -, végül ez lett belőle.
Akivel, jobban mondva akikkel mindenképpen szívesen elbeszélgetnék egy jó vacsora felett, azok Jane Austen legfantasztikusabb szereplői, Lizzie Bennették. Bizony, nagyon szívesen betévednék egy nagycsaládos vacsorára, ahol Darcystól Bingleystől Bennettestől mindenestül végignézhetném azt a rettentő szórakoztató, alig féken tartott, de azért nagyrészt illedelmesen prezentált káoszt, ami minden bizonnyal uralkodhat náluk.

5. Töltőtoll - A legszebb levél, amit valaha könyvben olvastál

Ez a szó nem egy bloggertől, hanem egy barátnőmtől származik, akivel azért rendszeresen kitárgyalunk könyveket, hiszen ő is imád olvasni, és amennyire tudom, néha ide is feltéved. Dóri, ha ezt olvasod, a te szavad még a könnyebbek közül való volt. ;)

Van néhány csodálatosan megkomponált levél az irodalomban, ami méltán híres. Előző pontban emlegetett drága írónő is ránk hagyott jó néhányat, ami igazán említésre méltó. De az én szívemet Will levele facsarta ki, Jojo Moyes: Me Before You, azaz magyar címén Mielőtt megismertelek című regénye végén. Akik olvasták, azok megértik. Az a levél örökre bevéste magát az emlékeim közé, pedig azóta se volt lelki erőm újra elővenni azt a könyvet. Moyes valami elemi erőt engedett benne szabadjára, ami teljesen ledarálja a gyanútlan olvasó lelkét. Will levele pedig felteszi az i-re a pontot.


6. Fostos bugybóka - egy karakter, aki nem is olyan idióta, mint amilyennek elsőre tűnik

Ha esetleg azon gondolkodnátok, vajon mi a hét pokol az a fostos bugybóka, akkor elárulom nektek: búbos banka. Ezt persze én se tudtam, egészen addig, ameddig Netra, a Könyvek Szárnyán c. blog szerkesztője meg nem osztotta velem.

A választásom pedig Ivy Hisselpennyre esett Gail Carriger sorozatából, a Napernyő Protektorátusból. Ivy elég butácskának tűnik elsőre, a Lélektelen és a Változatlan kapcsán teljesen leírtam, mint egy kedves, ámde rettentő együgyű szereplőt, de a harmadik részben van egy megnyilvánulása, ami megmutatja, hogy fele annyira se ostoba, mint amennyire azt mindenkivel elhiteti. Bravó Ivy, és bravó Ms Carriger. Sikerült meglepni, a lehető legjobb értelemben.

7. Rotációs kapa - egy karakter, akit legszívesebben a föld alá temetnél

John, a Hello Stories bloggere volt olyan tündér és hozzám vágta ezt a zseniális szót. De végül megoldottam, úgy ahogy. Városlakóknak mondanám (amilyen amúgy én is vagyok, de google a barátom :D), a rotációs kapa fellazítja a földet, így evidensnek tűnt, hogy ehhez a szóhoz valami olyan könyvszereplőt társítok, akit szeretnék már néhány lábbal a föld alatt tudni.

Ez a karakter pedig nem más, mint Simon a Végzet ereklyéi sorozatból. Elnézést minden rajongótól, de nekem végig az agyamra ment (már az alatt a négy rész alatt, amit elolvastam), és egyszerűen képtelen voltam megkedvelni. Ami még rosszabb, képtelen voltam értelmes indokot találni a létezésére, hacsak az nem, hogy a Hamuvárost végignyüglődhesse Claryvel és legyen egy istenverte szerelmi háromszögünk, hiszen anélkül nem YA a YA.

8. Logaritmus - egy világ, ami elsőre bonyolultnak tűnik

Lehet, hogy Timinek, a Könyvek Tengere bloggerinájának az agyára ment a matek, és ezért rukkolt elő ezzel a szóval, de miután én a szekercét adtam neki, igazán nem panaszkodhatok. A logaritmus ijesztően hangzik, és annak is tűnik elsőre, de így visszanézve, messze nem az volt a legnehezebb, amivel összetalálkoztam matekórán. Így ennek kapcsán egy olyan könyvet, illetve világfelépítést társítanék hozzá, ami elsőre eszelősen bonyolultnak tűnt, de a történet előrehaladtával nagyon szépen letisztult a lényeg.

Kevin Hearne: Hounded című sorozatkezdője jutott először az eszembe. Mint ahogy a könyvről szóló értékelésemben is írtam, Mr. Hearne olyan infódömpinget borít az olvasóra első körben, hogy elég kimászni alóla, így az eleje a könyvnek közel se olyan pörgős, nem fog meg annyira. Át kell lendülni az elején, mert a végére remek sztori keveredik ki belőle.


9. Jézus - egy könyv vallási témával

Oké, szóval ehhez a szóhoz csatolok egy képet is, az kb. mindent megmagyaráz. Egyik barátnőmtől kértem egy szót, mert épp vele beszélgettem, amikor a kihívás szavait gyűjtögettem, ő pedig ezt bírta kibökni. Aztán mikor elmondtam, mire kell, azonnal frászt kapott, hogy biztos mindenki vallási fanatikusnak fogja nézni. Úgyhogy itt közlöm, mert megígértem neki: nem az. xD
Persze még így is sokkal könnyebb dolgom volt ezzel a szóval, mint mondjuk a rotációs kapával. Köszi, John!

A választott könyvem pedig On Saitól a Scar. Sokáig halogattam ezt a könyvet, mert bár a szerző az a kedvencem a kortárs magyarok közül, nem nagyon fűlött a fogam a vallásos vonalhoz, ami elég erős a könyvben. De felesleges volt aggódnom, mert bár tagadhatatlanul fontos pontja a történetnek, egyáltalán nem hat prédikálásként, nem próbálja lenyomni az olvasó torkán a szereplők vallási meggyőződését, és ez a legtöbb, amit kérhet az ember ilyen érzékeny témákkal kapcsolatban. Ha kíváncsiak vagytok a bővebb véleményemre, erre a linkre kattintva megtaláljátok a bejegyzésemet a könyvről.

10. Körömlakk

Ehhez a szóhoz kitételt se írok, ugyanis a jelenet, ami azonnal eszembe jutott, az eléggé szó szerint a körömlakkról szól. Mindenesetre ezt a szót Kíra, a Pastel Blue and Chocolate Cake bloggerinája dobta fel, és nagyon köszönöm neki, mert enélkül nem tudnám megosztani itt veletek az egyik legviccesebb és legemlékezetesebb jelenetét az egyik kedvenc könyvsorozatomnak.
Tündérkrónikák rajongók, rémlik?
Karen Marie Moning sorozatkezdőjének, a Keserű ébredésnek az utolsó jelenete szerintem mindenkit megnevettetett. Barronst látni, amint Mac körmét lakkozza rózsaszínre... minden pénzt megért. Sírtam a röhögéstől.

11. Radiátor - egy könyv, ami felmelegíti a szíved a hideg napokon

Héditől, a Thinking About You honlap szerkesztőjétől származik ez a remek szó, csak nem eleged van a hidegből? De szerencsére viszonylag hamar találtam hozzá szempontot.

A választásom pedig Stephanie Perkins: Anna és a francia csók című young adult regényére esett, ami bár néha kicsit átmegy szappanoperába, azért nagyon cuki és garantáltan mosolyt csal az arcodra. Tökéletes egy csendes téli napra, amikor jól esik összekuporodni a takaró alatt és Párizsról, na meg Étienneről álmodozni.

Nos, ennyi lett volna a Random szavak booktag, köszi Zsebi, a kihívást! :) Én nem jelölnék senkit, de ha kedvetek támadt kitölteni, vigyétek nyugodtan, és jó szórakozást hozzá! Köszönöm a közreműködőknek a furábbnál furább szavakat, nektek pedig remélem, tetszett!

Üdv,

2016. január 16., szombat

2016-os tervek

Hello népek!

Kicsit megkésve jön ez a bejegyzés, hiszen már igencsak benne járunk a januárban (nem mintha még felértem volna ésszel, hogy 2016-ot írunk, de ez részletkérdés), de a vizsgaidősuck szeret nagyon és féltékeny típus; nem bírja elviselni, ha mással is foglalkozok rajta kívül. Mindenesetre azért itt vagyok, és itt van az évkezdő bejegyzés is, amit remélhetőleg most már több is fog követni, és sikerül felvenni a lépést a világgal. Nemsokára lesz kevésbé ünnepi dizájnunk is, becsszó.

Szóval, mi is van kilátásban 2016-ra?
VILÁGURALOM!

Oké, komolyra fordítva a szót, idén nem tervezem elárasztani magam kihívásokkal, mint ahogy az évzáró bejegyzésemben is írtam, ez a stratégia nem igazán vált be. Lehet, hogy nem szorult belém elég versenyszellem, nem tudom. Természetesen az éves 100 könyv a Goodreads kihíváson élesítve van, mint mindig, de az új 50 könyves kihívásban idén nem tervezek részt venni. Helyette én magam állítottam össze egy polcot azokból a könyvekből, amiket már ezer éve el akarok olvasni, de mindig csak arrébb tologatom őket, és valami mást veszek a kezembe, ráadásul magam se értem, miért.

Természetesen nem csak régi, hanem új megjelenések is helyet kaptak a listán, hogy nehogy elfeledkezzek róluk. Az általános híráradat miatt többször előfordult már velem, hogy hiába érdekelt nagyon egy könyv, egyszerűen egy idő után kiment a fejemből, és csak sokkal később tűnt fel, hogy jé, volt ez a könyv is, és milyen érdekesen hangzott, de valahogy elsikkadt a káoszban. Nos, a 2016-os TBR polcom ezt hivatott megakadályozni.

Ennyi magyarázkodás után, prezentálom is a jelölteket:
A változtatás jogát fenntartom, sose lehet tudni. :D
Ha esetleg alaposabb pillantást szeretnétek vetni a listámra, itt a link hozzá, nézzetek körül nyugodtan, hátha ti is találtok valami olyat, ami felkerül a várólistátokra. 

Ami a blogot illeti, minden megy tovább a rendes kerékvágásban. A visszajelzések alapján a Top10 rovat bejött nektek, így az továbbra is lesz minden hónapban (a decemberi nem jött össze, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez még egyszer ne forduljon elő), cover revealek is érkeznek majd, ha minden igaz, illetve a booktagek is állandó szereplők maradnak, mert jó poén néha kitöltögetni egyet-egyet. 
Újdonságként, én is elkezdek bookhaulokat posztolni. Bevallom, eddig nem láttam értelmét, de most valahogy elkezdtem látni benne a fantáziát, szóval meglátjuk, hogy mennyire fekszik ez az oldalnak. Egyelőre nem havonta, hanem ritkábban, olyan kéthavi rendszerességgel tervezem, de meglátjuk, hogy titeket mennyire érdekel a dolog.

Szóval, ennyi lenne az előzetes 2016-ból. Az az érzésem, ismét csak eseménydús, izgalmas évnek nézünk elébe, úgyhogy mindenkinek sok energiát kívánok az új évre, mert arra biztos nagy szükség van mindenhol! És csak óvatosan azokkal az újévi fogadalmakkal. ;)

Üdv,


Limk Related Widget