Kiadó: Fumax
Oldalszám: 480
Az
emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a
Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám
mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott
háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus
néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long
Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon
visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb
probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis
csecsemő.
Kira,
egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja
meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul,
miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború
szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az
eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus
gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az
emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e
felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség
vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan
Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője
izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba,
amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol
emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen
reményünk a túlélésre.
Hű.
Na igen. Ez a könyv teljesen a bőröm alá mászott, és még azután se volt hajlandó elereszteni, hogy befejeztem az olvasást. Csak pörgött és pörgött és pörgött az agyam az eseményeken, és képtelen voltam vele leállni. De hiába próbáltam összehozni róla egy épkézláb blogbejegyzést azóta már szám szerint kétszer, mindkét próbálkozásom érthetetlen, összefüggéstelen magamban motyogós félőrült maszlagba fordult.
De ennek ellenére úgy érzem, erről a könyvről MUSZÁJ írnom.
Mert fantasztikus! Úristen, de még mennyire hogy az!
.
Bár nem vagyok túl nagy rajongója a biológiának, vagy a kémiának (nos, annak még annyira sem.. khmm...), ami ugye a szerves (haha, szóvicc... istenem, még saját magamat is lefárasztom ezekkel) részét képezi a történetnek, egyáltalán nem zavart a jelenléte. Kicsit aggódtam miatta, de feleslegesen. Dan Wells nem próbálja elérni lehetetlen szakkifejezésekkel, hogy te hülyének érezd magad, őt pedig tartsd nagyon okosnak. Nem. Tiszták és logikusak a magyarázatok és a következtetések, egy olyan ember is érti, mi a probléma és miért nincs megoldás, aki végigrajzolta a kémia órákat (jelen!). Ezt nagyon díjaztam.
Az alaphelyzet egyszerűnek tűnhet, én már felkészítettem magamat a szokásos klisék ellövésére, amiket most nem fogok részletezni, mert nem akarok még csak közvetetten se spoilerezni, és nem egyszer a napozóágyról kellett összevakarnom a leesett államat. Mert ez a könyv... ez emberi. És nem úgy emberi, ahogy a többi. Nem áll annyiból, hogy nem felejti el, hogy az emberek hibáznak, tévednek, hogy mindenkinek vannak rossz tulajdonságai. Természetesen ezek is benne vannak, de Mr. Wells ennél sokkal tovább megy és ezt imádtam.
Ez a könyv EMBERI. Csupa nagybetűvel. Tökéletesen bemutatja, hogy mire képesek a hatalomért, hogy milyen illúziókba képesek ringatni magukat, amikor a helyzet annyira kilátástalan, hogy egyszerűen nem látnak más kiutat és hogy utána mennyire képesek foggal-körömmel ragaszkodni a fixa ideájukhoz, nem számít, hogy minden tény ellenük van. Hogy az igazság nem egyszerű, nem két dimenziós, hogy kellő intelligenciával és gyakorlattal úgy lehet csavarni, ahogy éppen jónak tűnik.
A harc a túlélésért nem nemes, nem szép és nem hősies, hanem kétségbeesett, fájdalmas és előhozza az emberek legsötétebb, legprimitívebb oldalát.
A karakterekre ugyanez a jellemző. Kira nagyon szerethető főhős, de nem megy át Mary Sue-ba, hála istennek. A többiek... nos Samm nagyon a szívembe lopta magát, bár ő se volt tökéletes. Tovart is kedveltem, de vele szemben vannak fenntartásaim. Majd a második kötet eldönti. A többiek... nagyon vegyesek, és ezt imádom bennük. Marcust én személy szerint nem tudtam megszeretni, pedig próbálkoztam, de nem. Nagyon nem. Valami böki a csőröm vele kapcsolatban, de tetszik a felépítése a karakternek. Itt aztán senki nem papírmasé figura. Tele vagyok kérdésekkel!
Viszont itt kénytelen vagyok kitenni a SPOILER ALERT - jelzést, mert
ezúttal nem tudom megállni, hogy ne ejtsek szót néhány csavarról (a
nagyobbakról így is hallgatok, mint a sír), de ettől függetlenül, aki el
akarja olvasni a könyvet, az vegye komolyan és álljon meg ITT! Olyan
zseniális ugyanis a cselekmény felépítés, hogy kár lenne elrontani az
élményt azzal, hogy előre tudod, mi fog történni. Higgyetek nekem.
A többieknek, akik itt maradtak...
Vártam a pálfordulást, ami általában vagy a regény közepe-vége felé történik, vagy pedig a legvégén függővéget hagyva. Nos, itt az író csúnyán behúzott a csőbe. Amikor Kiráék beleegyeztek abba, hogy Samm-mel menjenek, már azt hittem, tudom hol állunk. Annyira izgalmas volt, hogy nem volt időm megállni, hogy elhúzzam a számat rajta, de így utólag visszagondolva, szinte biztos voltam benne, mi fog történni.
Jah... én. Biztos. Bármiben is. Ezzel a könyvvel.... jó vicc.
De mentségemre legyen mondva, még maga Kira is hitt a dologban. Hogy a Részlegesek nem olyanok, amilyennek beállítják őket, hogy nem gonoszak és nem akarják kiírtani az embereket. Végülis tényleg nem gonoszak. De nem is emberek. És itt jön az a fájdalmas igazság, az a nagyon egyszerű tény, ami ugyanennyire mellbevágó. A Részlegesek nem emberek. Miért várjuk el tőlük, hogy emberien viselkedjenek?
Ez nem azt jelenti, hogy rosszak, csak mások. Nagyon, nagyon mások. Más érdekek, más prioritások, és amikor fordul a kocka és egyszerre csak Kira találja magát egy műtőasztalon lekötözve, akkor én is éreztem, hogy utálom Samm-et, hogy utálom a Részlegeseket, és micsoda igazságtalanság ez. Jah. Kb. ugyanakkora, mint amikor fordított volt a helyzet. Persze, Kira nem volt rossz Samm-hez, nem alázta meg és nem bánt úgy vele, mint egy érzelmekre képtelen géppel, de ettől függetlenül Samm-et megverték, kivallatták és halálra ítélték, mielőtt behajították egy sátorba, hogy Kira pár napig kísérletezgethessen vele.
Nem, nem volt helyes. Ahogy a Részlegesek se jók. Senki se jó és senki se rossz. Mindkét oldalnak megvannak a hibáik, vakok a valóságra, bár a köd tisztulni látszik, de nem bocsátkozok feltételezésekbe. Mert 480 oldalnyi agyi centrifuga után végre megtanultam, hogy itt bizony semmi értelme. Ötleteim vannak, de majdnem biztos, hogy megint pofára fogok velük esni.
Alig várom!!!
SPOILER VÉGE
Órákig tudnám még cincálni hogy mit miért és ki és hogyan, és hogy miért releváns ez a számunkra.
Mert ez a könyv bemutatja mindazt, ami az ember lenni képes és mindazt, ami nem akar lenni. Ma, mikor mindenki liberalizmusról, toleranciáról és elfogadásról papol.
Talán tényleg el kéne gondolkodnunk, hogy mit is jelentenek ezek a szavak, hogy mit jelent embernek lenni.
Ez a könyv nem ad válaszokat. Nem rág a szánkba semmit és nem simogatja meg a buksinkat, hogy minden rendben lesz. Ez a könyv könyörtelen. És alig várom, hogy visszakapjam aputól, akinek kölcsönadtam, hogy alkalomadtán újraolvashassam.
Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: öhm... az elejétől a végéig.
Kedvenc karakter: Kira, Samm, Xochi
