2013. június 24., hétfő

Victoria Schwab - Az archívum

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 272

Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket, és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

 Fantasztikus ötlet és megkapó kivitelezés.
Azt hiszem, így tudnám röviden jellemezni ezt a könyvet, de inkább kezdjük az elején.

Már régebben kinéztem ezt a könyvet magamnak, amikor még nem jelent meg magyarul, főként a borítója miatt. Igen, sekélyes vagyok, belátom, de egyszerűen fantasztikusan néz ki! Egyébként a magyarok nagyon jó munkát végeztek vele, mert hangulatában és koncepcióban teljesen visszaadja a külföldit, mégis más és nem csak a betűtípust változtatták meg.
ez az eredeti borító
 
Egyetlen kifogásom a kötés ellen lehet, mert annyira kellett vigyázni rá, nehogy baja essen. Sikerülhetett volna kicsivel masszívabbra, de persze megértem, hogy a költségek, meg minden egyéb. Szóval végül is ez csak egy észrevétel, mert maga a tartalom bőven kárpótolt érte.

És itt szót is ejtenék a remek fordításról! Nem hemzsegett magyartalan mondatoktól, kifejezésektől. Jó volt olvasni, gördülékenyen folyt a szöveg és sikerült megőriznie a hangulatát, ami az egyik alapkövét jelentette a könyvnek - legalábbis a számomra.

Beleolvastam az angol verzió idézeteibe is, azért merem állítani, hogy nagyszerű munkát végzett a fordító vele.





Ezzel a lendülettel pedig térjünk rá magára a könyvre.
Kezdeném a világfelépítéssel, és röviden annyit mondanék: ZSENIÁLIS!
Atyagatya, mennyire nagyon tetszett nekem ez az elgondolás, amihez hasonlót még soha sehol nem láttam! Az írónő ahhoz a témához nyúl, amely minden korban és térben megmozgatta az emberek fantáziáját: a halálhoz, és hogy mi következik utána.
Minden vallásnak megvan a maga "forgatókönyve", minden kultúrának a maga legendái, de ez... hűha. Annyira könnyű lett volna elrontani, hiszen ez nem egy egyszerű téma. Mégis, az írónő olyan dolgokat fogalmaz meg, amik már-már a közhely határát súrolják. És mégsem. Talán a stílus teszi, hogy ennyire az ember elevenébe tud vágni, de engem teljesen magával ragadott. Tényleg el tudtam hinni, hogy így működik a világ, a mi világunk. Hogy ha meghalunk, az Archívumba kerülünk, ahol csak egy Történet marad hátra belőlünk, ami felkerül egy polcra és abban a végtelen csendben a színes üvegablakok alatt a Könyvtárosok puha lépteinek zaja hallatszik csak.


"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."


Az az elgondolás, hogy az emberből nem konkrétan szellem lesz, hanem egyfajta lenyomat marad hátra belőle, emlékek és érzelmek, ez nagyon tetszett. Sok érdekes kérdést felvet, de nem is a valóságtartalma számít a dolognak, hiszen, ahogy mondani szokták:

"Csak attól fogadok el tanácsokat öngyilkossággal kapcsolatban, akinek már sikerült."

Amit végső soron ezzel mondani akarok, az az, hogy ez egy jelképes dolog. Az írónő így képzelte el, de ez egy nagyon érdekes elképzelés. Se pokol, se menny, csak az Archívum végtelen csöndje... elgondolkodtató.

A karakterek.
A főhősnőt elég hamar megkedveltem, hiszen Mac alapvetően szeretni való karakter a csípős humorával és a talpraesettségével. Nem dramatizálja túl a dolgokat, és meglepően intelligens, arról nem beszélve, hogy teljesen berántja az olvasót a világába. Miután végig ő "mesél", első kézből ismerhetjük meg a gondolatait. Nem mindenhol értettem vele egyet, de mindenhol megértettem őt és kifejezetten szerettem a visszaemlékezéseit a nagyapjával folytatott beszélgetésekre.


"– Könnyű hazudni. De magányos dolog.
– Hogy érted?
– Ha mindenkinek mindenről hazudsz, akkor mi marad? Mi igaz?
– Semmi – felelem.
– Pontosan."

Ami Owent illeti, őt már az elejétől fogva nem igazán tudtam hova rakni, a... hmm, létezésének rejtélyeitől eltekintve se igazán, de tagadhatatlanul volt valami izgalmas a karakterében. Miután eltökéltem, hogy ez egy spoiler-mentes értékelés lesz, most nem kezdem el fejtegetni, hogy szerintem milyen mentális betegsége volt a fickónak, de ettől függetlenül, igen jól fel lett építve. Végül mégiscsak hülyét csinált belőlem. :) Ennek örülök is, meg nem is.

Wesley, alias satírsrác. Imádtam, de komolyan! Az se érdekel, ha az anyja szemceruzáját csórta, mert szédületes egy stílusa volt. Tetszett a pimasz, de kedves, kicsit szarkasztikus, de nem bunkó humora és ahogy Mac-hez viszonyult. Emberközeli, igazi karakter volt, akit nagyon megkedveltem. Remélem, a folytatásban többet megtudunk róla, mert szerintem még sokkal több rejtőzik benne. 


"És nem megyek sehová. Legalább három gyilkossági kísérletre lesz szükség, hogy elijessz. És ha süti van a dologban, lehet, hogy még akkor is visszajövök"
Kedvenc mellékszereplőim Ronald és Nix voltak, mindkettő teljesen eltérő okokból kifolyólag, de nagyjából mindenki elég jól fel volt építve és ki volt találva. Miss Angelliből szívesen láttam volna többet, kíváncsi lettem rá, de talán ez a későbbiekben orvosolva lesz.

A történet... mármint nem nagy T-vel, fordulatos és intelligens volt, nem nézte gyengeelméjűnek a tisztelt olvasót, engem személy szerint meglepett. Nem, nem árulok el semmit. :) Olvassátok el!

Aki eddig idegenkedett a YA műfajától, úgy érezte, hogy nem neki való, az is nyugodtan belekezdhet ebbe a regénybe véleményem szerint. Igényes, jól átgondolt könyv ez, remek sorozatkezdő. Nagyon kellett már egy ilyen a YA piacára.

Végső soron, alig várom Mac újabb kalandjait a Sikátor útvesztőiben! Ide a következő résszel!

Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: a visszaemlékezések a fejezetek elején
Kedvenc karakter: Roland, Wesley 


2013. június 22., szombat

Hurray Holiday!!! - avagy leérettségiztem és kezdődik a nyár :)

Eljött ez a nap is... kijelenthetem, hogy földrajzból jeles érettségi vizsgát tettem tegnap. :D A szóbelim sikerült a jobban (minő meglepetés xD), az max pontos lett és kaptam dicséretet is, szóval tegnap este kirúgtuk a ház oldalát a többi előrehozott érettségizővel és végre számunkra is elkezdődött a NYÁR!

Hogy ez mit jelent a blog szempontjából?
Nos, mivel több a szabadidőm, többet is fogok olvasni, de a bejegyzések nagyon hektikusan fogják követni egymást. Amennyire egy otthonülős pihizős nyarat terveztem, most jelenleg úgy néz ki, hogy alig leszek itthon. Nem mintha panaszkodnék! :)
Most nem leszek megint egy ideig, mert kedden elutazom nyaralni, majd egy bőröndváltással lezúgok a VOLT fesztiválra, úgyhogy legközelebb július 7-én leszek újra itthon. Amikor is majd rátok zúdítom olvasási és egyéb élményeimet. :) Ez a mozgalmasabb része a nyárnak, utána többet leszek online meg úgy egyébként nyugton, de ki tudja még, mit hoz az augusztus? Nos, előreláthatólag jogsi-szerzési hadműveletet, de ez még nem biztos. :)
Gondoltam, megosztom veletek a menetrendet, nem akartam csak úgy se szó, se beszéd eltűnni és mert jelenleg boldog-boldogtalannak sikítva újságolom, hogy LEÉRETTSÉGIZTEM!!! :D
Khmm, jó, hát jövőre még lesz egy köröm, de amiatt majd akkor leszek ideges, most jelenleg kimondhatatlanul boldog vagyok és szerencsére egyáltalán nem másnapos (komolyan nem értem, hogy, de nem kérdezősködöm, mert nem hiányzik:)), szóval az élet csuda-csuda-csudaszép!

Egyébként a következő bejegyzést a napokban, még az utazás előtt Az archívumról fogom bepötyögni, amit már régebben elolvastam, csak még nem igazán szedtem össze a gondolataimat a könyvvel kapcsolatban. Ez a közeljövőben meg fog történni. :)

Addig is, megosztom veletek azt az albumot, amitől teljesen kifeküdtem, szerintem fantasztikus lett! Emberek, így kell csinálni a visszatérést! FOB forever!!!

a teljes albumot itt hallgathatjátok meg

Számomra annyira újszerű, különleges és magával ragadó élményt nyújtott ez a lemezük, hogy egyszerűen nem tudom nem hallgatni. Bár régebben is szerettem a zenéjüket, nem ők jutottak rögtön eszembe, ha a kedvenceimre gondoltam. Amekkorát csalódtam a 30 seconds to Mars új albumában, ez annyira meglepett pozitív értelemben.

Egyszerűen robban ez a lemez!

Ha már a zenénél tartunk, akkor megosztanék veletek egy olyan együttest, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam, de teljesen levettek a zenéjükkel a lábamról. Azóta megszereztem mindhárom albumukat, ami eddig megjelent és... és nem tudok belekötni. :) Hallgassatok bele!



2013. június 8., szombat

Tammara Webber - Easy

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 334

Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy...

A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált...

Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.

Csak együtt vehették fel a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére.


Nem kis előítéletekkel kezdtem neki ennek a könyvnek, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Olyan Gyönyörű sorscsapás beütése volt a dolognak, és erre rájátszott a félrevezető tartalom is. Mert ez az. Egyszerűen elveszünk a részletekben, holott ez a könyv nem erről szól elsősorban. Nem egy rózsaszín takony egy egyetemi románcról egy nagyon szexi nagyon sötét és természetesen nagyon elérhetetlen sráccal a középpontban, aki felfigyel a nagyon intelligens, nagyon kedves és - természetesen - nagyon hétköznapi hősnőnkre.

Számomra legalábbis ez jött le a magyar fülszövegből (az angol egy fokkal többet árul el a lényegről, de az is csak a felszínt karcolgatja). Persze, lehet, hogy én vagyok paranoiás, nem zárom ki a lehetőséget.

Viszont innentől kezdve elkezd villogni egy aprócska SPOILER ALERT (ugye milyen szolid?), mert erről a könyvről képtelenség úgy írni, hogy le ne lőnénk néhány "csavart". Idézőjel amiatt, mert amúgy nem volt teljesen kiszámíthatóak... ááá, dehogy is.

Szóval, aki nem olvasta, és nem akar megtudni további infókat a könyvről, attól elköszönök szépen! A többieknek pedig... emberek, most jön a java.

Az senki előtt nem titok, hogy én azért többet várok egy könyvtől (akkor is, ha romantikus, akkor is, ha YA, vagy netán mindkettő egyszerre) mint egy sablon sztorit, sablonos karakterekkel és némi nyállal kevert... izét.
A Gyönyörű sorscsapásra pontosan azért voltam dühös, mert az írónő alapvetően jól írt, nagyjából tisztességesek voltak a karakterek is - nem volt óceán mélységű személyiségük, de azért a Velencei tavat ütötték - és... és nem volt mögötte lényeg. Konkrétan nem tudtam elmondani miről szól a könyv azon túl, hogy Abby és Travis összejönnek, majd szétmennek, aztán megint össze és így tovább párszáz oldalon keresztül, mígnem Elvis összeadja őket és boldogan éltek, míg meg nem haltak...

Az Easy-vel hál istennek nem teljesen ez a helyzet. És mivel ez a blog amúgy is a színtiszta jóság és megértés csendes réve, kihangsúlyoznám azt a szót, hogy TELJESEN.

Akik még nem olvasták a könyvet, de ennek ellenére tovább olvasták, azoknak megsúgom, hogy a tartalomból kimaradt egy aprócska, ám igencsak jelentőségteljes részlet. Jacqueline-t majdnem megerőszakolták. Nem egy ismeretlen pszichopata sorozatgyilkos vadállat, hanem egy ismerőse. Valaki, akinek tudta a nevét, akivel egy társaságba jártak. Ettől mentette meg aznap este Lucas.

Ez azért merőben más fénybe helyezi a dolgokat.

Tetszett, hogy az írónő nem félt ettől a témától, nem kozmetikázta ki és nem hitegetett minket a végén valami cukormázas anyámkínjával ama rohadék sorsát illetően. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval a történet az konkrétan létezett, aminek örülünk, csakhogy a "csavar" benne valami olyasmi volt, amire kb. azonnal rájöttem (és mindenki más is, aki valaha is megnézett/elolvasott egy valamire való tipikus amerikai romantikus filmet; a tökéletes példa: A szerelem hullámhosszán. Igen, láttam. Nem, nem akarok róla beszélni. xD). Szóval nem én vagyok zseni, csak a könyv volt marhára kiszámítható.

Pirospont az írónőnek Lucas múltjáért, mert az kreatív volt, oda nem kellett cliché-számláló. Arról nem beszélve, hogy sikerült elérnie, hogy összerezzenjek a szobám melegében. Kreativitás szintjén nagyjából itt befejeződött a pozitívumok sora.

Nézzük a karaktereket:
sötét, veszélyes szexi pasi - pipa
pomponlány, izgága barátnő, aki bulikba rángat - pipa
jófej meleg barát - pipa
két másik barátnő, akik csak azért voltak, hogy legyenek - pipa

Fenti zseniális bőbeszédűségemet félretéve, a személyiségek elbírtak volna még némi kakaót, mert így nagyon egysíkú volt mindenki, senki nem tett olyat, amit nem vártam volna tőle, márpedig egy ilyen típusú könyv az erős, kidolgozott karakterektől lesz az igazi.

Ennek ellenére pozitívumnak említeném meg a stílust. Gördülékeny, kellemes, nem érzem azt, hogy egy egyetemista szájából idegennek hatnak ezek a szavak, de nem volt tele káromkodásokkal. Finomabb lelkek számára mondanám, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem volt benne.

A legvégére hagytam a legkeményebb diót; a komoly témához való hozzáállását a karaktereknek. Nem akarok okoskodni, mert még sosem voltam abban a helyzetben, még csak a közelében sem - remélem soha nem is leszek - tehát nem tudhatom, pontosan mit kellett volna éreznie vagy nem éreznie a főhősnőnknek. Számomra azért hihetetlennek tűnik, hogy pár nap múlva már a rajzos gyerekkel fetreng a szobájában, miközben alig tud valamit a srácról.

Viszont a regény üzenete összességében nagyon pozitív és fontos, a Köszönetnyilvánítás (amit szerintem egyedül én meg az említett személyek szoktak elolvasni) még inkább ráerősít. Mégpedig, hogy a nemi erőszak sose a nő, vagy bárki más hibája, egyedül azé, aki elkövette, hogy ilyenkor nem szabad csendben maradni és hogy a legnagyobb feladat magunknak megbocsátani.

Szóval igen, megérte elolvasni. Én legalábbis egyáltalán nem bántam meg.

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: nem volt kifejezetten
Kedvenc karakter: Dr. Heller, Lucas


Limk Related Widget